Előfordul, hogy a baba vagy a kisgyermek nem vagy nem csak anyához fordul, amikor a kötődési viselkedése bekapcsol, azaz megijed, sírva fakad, valamilyen testi igénye támad, megnyugodásra vagy kapcsolódásra van szüksége.

Ennek számos oka lehet, köztük ezek:

  • A gyermek az apával, nagyival, bébiszitterrel is biztonságos kötődést alakított ki, tehát felé is bizalommal fordul, ott is megkapja ezt a segítséget, nem csak anyánál, így vagy véletlenül választ, hogy épp kihez fordul, vagy apróságok alapján dönt, pl. hogy épp ki van közelebb vagy hogy hol történt az eset, otthon vagy pl. a nagyiéknál.

  • A gyermek megszokta, hogy bizonyos esetekben anya segít, máskor meg mások. Tehát, ha pl. mindig apa öltözteti a gyermeket, akkor hozzá fog fordulni, ha melege van és nem tudja levenni a pulcsiját, egyszerűen azért, mert ez apa „dolga”.

  • Anya máshogy reagál, mint a másik személy és a gyermek ezért választja apát, a nagyit. Pl. ha a többi gondozó nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, jobban tud kapcsolódni, a gyermek igényeit jobban érti, akkor a gyermek ösztönösen, az eddigi tapasztalatai alapján választ. Ez akkor is előfordulhat, ha csak 1-2 alkalommal volt más a reakció, vagy a felnőttek nem is látják, hogy van különbség a reagálási módjukban. Hiszen nem a „mit”, hanem a „hogyan” számít. Attól, hogy mindkét felnőtt gyógypuszit ajánl fel a felhorzsolt lábra, a hangsúlyok, a testbeszéd, a személy lelkiállapota, a mozdulatai lehetnek teljesen mások. Ezt pedig észreveszi a gyermek, és ahhoz fordul, aki számára ideálisabb módon reagál.

  • A gyermek jobban kedveli azt a módot, ahogy apa, a nagyszülők reagálnak, mint ahogyan anya teszi ezt. Pl. ha a gyermek frusztrációjára a nagyszülő mindig csokival kedveskedik, az anya viszont ilyenkor nem ajánl édességet, akkor a gyermek könnyedén választhatja a nagyszülőt, ha bármilyen nehézséget tapasztal. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a nagyszülő válasza a válaszkész vagy hogy a csoki a megoldás minden sírásra, hanem azt, hogy a gyermeknek ez egy kedvelt megoldási mód.

  • A gyermek épp kezd kialakítani szoros kapcsolatot más gondozókkal is az anyán kívül, így velük is „gyakorolni szeretné”, hogy milyen egy kötődési szituáció. Tehát, megnézni, hogy apa, a nagyszülők vagy akár a bébiszitter hogyan reagál akkor, amikor neki szüksége lenne valamire.

  • A gyermek valójában anyához fordul, csak ezt nem tudja még szofisztikáltan jelezni, ilyenkor az „utállak” valójában egy segítségkérés.

Fontos, hogy önmagában egyik ok sem azt jelenti, hogy a gyermek kötődése az anyukájával nincs rendben.

De az sem igaz, hogyha a gyermek „anyás”, az azt jelenti, hogy biztosan rendben van. A kötődés minőségének kialakulása ugyanis attól függ, hogy a szülő a teljesen megszokott, hétköznapi helyzetekben hogyan reagál a gyermeke igényeire, mennyi a válaszkész és a nem válaszkész reakciók aránya. A jó hír, hogy válaszkészség tanulható, erről a Pont jó anyák Klubjában találsz részletesen információkat, tudásanyagokat.

Ha viszont a gyermek szinte az összes kötődési viselkedést kiváltó szituációban nem talál segítséget az anyánál, nem tud megnyugodni nála, másnál pedig ez sikeres, akkor mindenképp érdemes a szülő-gyermek kapcsolattal foglalkozó szakemberhez fordulni.

Forrásjegyzék:

  • Kora gyermekkori lelki egészség, 2020. Semmelweis Kiadó

  • Hámori Eszter: A kötődéselmélet perspektívái

  • Hámori Eszter: A korai kapcsolat zavarai

  • Hédervári-Heller Éva: A szülő-csecsemő konzultáció és terápia

  • Berry Brazelton, Bertrand G. Cramer: The Earliest Relationship – Parents, Infants and the Drama of Early Attachment, 1990.