Így nehezítheted meg a szobatisztaság kialakulását

A szobatisztává válás pont ugyanolyan bonyolult folyamat, mint az önálló evés elsajátítása, az önálló öltözködés megtanulása, az érzelmek szabályozásának fejlődése vagy a közösségbe illeszkedés.

Nézzünk meg most 5 olyan szülői tévhitet, amely sajnos megnehezítheti a kisgyermek számára ezt az amúgy sem egyszerű folyamatot.

Amikor ez a gondolat vezérli a szülőt, könnyű abba a hibába esni, hogy túlzásba viszi az igyekezetet. Azaz, naponta 100x megkérdezi a kisgyermeket, nem kell-e pisilnie, fél óránként bilire ülteti a csemetét, hátha jön produktum, fél órákat tölt a gyermek a wc-n ülve, mert minden nap kötelező kakilnia, a napi programok már a bilihasználat köré szerveződnek, és a szülő egész nap a gyermeket lesi, hátha el tud csípni egy -egy sikeres ürítést.

A helyzet viszont az, hogy a szobatisztulás természetes folyamata nem gyorsítható azzal, hogy egész nap gyakoroltatjuk a gyermeket.  Mint ahogy járni sem fog hamarabb megtanulni a még csak mászó gyermek azzal, hogy felállítjuk és egész nap kézen fogva járatjuk a szobában, majd rendszeresen elengedjük, hátha megáll a saját lábán, majd csalódottan nézzük, és nem értjük, hogy miért esik rögtön el.

Amikor biztosra akarunk menni és félünk attól, hogy a gyermek megijed vagy kinevetik, ha becsurog a pisi vagy óvni szeretnénk a kárpitokat és a szőnyegeket, ezért nem szívesen vesszük le a gyermekről a pelust, akkor valójában késleltetjük a szobatisztaság megjelenését. Hiszen ahhoz, hogy a kisgyermek kellő tapasztalatot szerezzen a pisilés, kakilás kapcsán, fontos, hogy lássa, érezze, szagolja, tapintsa, hogyan is távoznak belőle a salakanyagok. A pelusba pisilés ugyanis egy megszokott dolog, a gyermekek egy része szinte észre sem veszi. Ahhoz, hogy a záróizom kontrolljára nagyon figyelem jusson, fontos a gyermeknek megtapasztalnia, hogy milyen pelus nélkül lennie. Ez ugyanis egy új tapasztalást jelent, illetve a értékes információ az is, amikor megtapasztalja, hogy nedves lesz a ruhája, hogy tele megy a bugyi kakival, hogy utána át kell öltözni, félbe kell szakítani a játékot, stb. És ez segítheti azt a törekvést, hogy következő alkalommal tudatosabban figyeljen az előzetes jelekre és próbáljon meg hamarabb szólni, ha jön a pisi vagy a kaki.

Ebben az ötletben 2 csapda is van. Egyrészt, visszautalok az 1. pontra, ahol a szülő a gyakorlástól várta a fejlődés felgyorsulását. Itt a jutalom az, amire azt gondolhatja a szülő, hogy ettől majd hamarabb lesz szobatiszta a csemete. De a jutalom erre (és sok minden másra sem) nem jó. Emellett, az, hogy a gyermek idővel a bilibe vagy a wc-be intézi a dolgát a természetes fejlődés és a szocializáció része, tehát nem egy extra feladat, ami egyébként nem lenne elvárható a gyermektől,  természetesen a fejlődése üteme szintjén, vagy nem azért kell a jutalom, mert a feladat a gyermek igényeivel ellentétes.

Még rosszabb verzió, ha büntetéssel akarja gyorsítani a gyermek biológiai érését a szülő, emellett napjainkban már számos kutatás igazolta, hogy a büntetés nem segíti elő hosszú távon a gyermek együttműködését, nem építi a bensőséges szülő-gyermek kapcsolatot és nem segíti a gyermeket az önkontroll, az érzelemszabályozás és az önbizalom fejlődésében sem.

Amikor a gyermeknek a széklettel vagy vizelettel kapcsolatban negatív, megszégyenítő emlékei vannak, vagy a wc használat tabutéma otthon, akkor sokkal nehezebb lesz számára a szobatisztává válás. Egyrészt nincs tapasztalata arról, hogy az ürítés egy teljesen természetes, biológiai funkció, hiszen nem engedték be a wc-be, szeparációt élt át ilyenkor, illetve amikor érdeklődést mutatott volna a kaki-pisi iránt (legyen az a kutyakaki a járdán vagy a saját pisije, amikor fürdés vagy peluscsere közben ürített), akkor elutasítást, zavarban lévő szülőket, rákiabálást vagy kádból kimenekítést tapasztalt. Ezen élmények hatására a gyermek teljesen jogosan vonhatja le azt a következtetést, hogy a kaki-pisi veszélyes, nem szabad látni, beszélni róla, sőt, üríteni sem, még a pelusba is csak óvatosan, de a bilibe semmiképp sem.