Kistesó érkezik…

A kistestvér érkezésére való felkészülés sokkal hamarabb kezdődik, mint sokan gondolják. Nem akkor, amikor már látszik a pocak, vagy hamarosan indul a szülés. Hanem akkor, amikor megfogalmazódik a gondolat, hogy szeretnétek egy következő gyermeket.

Ugyanis az időzítés, az előkészületek, a tervezés, az új kihívásokra való felkészülés sokkal könnyebbé teheti ezt az időszakot, mind a szülőknek, mind a nagytesónak.

Mondok pár életből vett példát, mire is gondolok. Ha számodra nehéz a „csakanya” szerepkör, és vágysz vissza a munkahelyedre, fontos számodra a karriered, akkor elképzelhető, hogy számodra az lesz az ideális, ha a következő gyermek vállalása előtt újra visszamész dolgozni 1-2 évre. Vagy épp befejezed a tanulmányaidat, ami az előző baba vállalása miatt maradt félbe. De gondolhatod úgy is, hogy pont az lenne a jó, ha egyszerre letudnád a gyermekvállalást, kicsi korkülönbséggel a gyermekek között, és utána már megszakítás nélkül folytathatnád a munkádat vagy kezdhetnél bele valami újba.

És ugyanezek az utak juthatnak eszedbe akkor is, ha számodra az anyaság jelenti a kiteljesedést és szeretnél sokáig „csakanya” lenni. Nem az a lényeg, hogy melyik csoportba is tartozol, hanem az, hogy ezt érdemes figyelembe venned, mielőtt megjelenik az a bizonyos két csík a teszten.

Pl. lehet, hogy most még működik az apa munkabeosztása, a több napos kiküldetések, az éjszakai műszak, az elvárt túlórák, de eggyel több gyermekkel vagy a második babát várva ez már nem fog jól működni. Ha a nagytesó kezdi a bölcsit, az ovit, az iskolát, akkor szintén fontos kérdés, hogy ennek logisztikája hogyan oldható meg, ki fog a nagyra vigyázni, ha megérkezik a kicsi, vagy ha anya inkább visszamegy dolgozni még 1-2 évre. Amellett a lakhatás, az anyagi helyzet vagy a szülők egészségügyi állapota is kérdéseket vethet fel, hogy épp vállalható-e a következő baba. Van-e elérhető segítség, megfelelő közösségi háló, vagy a jelenlegi segítség elég lesz-e 2-3 gyermeknél is.

Ha ezekre a kérdésekre megnyugtató a válasz, akkor sokkal tudatosabban tudtok belekezdeni a következő baba vállalásába. Ha meg nem megnyugtató, akkor van idő ezen változtatni, jobban felkészülni vagy halasztani a döntést.

és következhet a felkészülés a kicsi érkezésére.

Itt 3 fontos területen is érdemes felkészülni:

Bár az anyai-apai szerepkör már ismerős lehet, a többgyermekes szülőség egy újabb nagy mérföldkő a szülővé válás útján, tehát ez sem fog menni mindenféle zökkenő nélkül. Mind a testi, mind a lelki, mind a gyakorlati felkészülés fontos.

Minden változás bizonytalanságot szülhet a gyermekben, ha nincs kellő információja arról, hogy mire számíthat. A bizonytalanság pedig szorongást, feszültséget, dühkitöréseket, „hisztiket”, regressziót is okozhat, mindez megnehezítheti a gyermeknek az alkalmazkodást. Pont emiatt fontos a fokozatos, a gyermek értelmi képességeinek megfelelő felkészítés a tesó érkezésére.

Ezt érdemes akár már a teherbeesés előtt elkezdeni, pl. mesék, beszélgetések formájában. Felhívni a gyermek figyelmét arra, hogy a bölcsis, ovis játszópajtásainak van-e tesója, az unokatestvérekről beszélgetni, vagy a szülők testvéreiről mesélni, fotóalbumot vagy régi családi videókat nézegetve. Így a gyermeknek természetessé válik, hogy vannak családok, ahol több gyermek van, és lát konkrét példákat erre a saját közösségében is.

Eközben már meg is fogalmazódhatnak kérdések benne, hogy neki vajon lesz-e testvére, hogy mit lehet játszani egy kisebb tesóval, vagy, hogy anya kevésbé fogja-e szeretni őt, ha neki is lesz kisöccse, kishúga.

a 3 hónapos kor után, be lehet jelenteni a gyermeknek a saját kistesó érkezését is. Nem érdemes olyan részletekkel terhelni a gyerkőcöt, amik nem rá tartoznak, de titkolózni sem. Nincs annál bizalomrombolóbb, minthogy a gyermek az ovis társaitól tudja meg, hogy tesója lesz, mert rajta kívül már mindenki kiszúrta anya pocakját, csak neki nem szóltak. Ha a gyermek kérdez a témában, mindenképp jó, ha válaszokat is kap, akkor is, ha téma kényelmetlen vagy rossz dolgokról is beszélgetni kell. Sokszor a gyermekek arról is kérdeznek, hogy mi lesz, ha anya beteg lesz a kistesó miatt, vagy, hogy hol is fog pontosan kibújni a baba, és addig mi lesz vele, amíg anya kórházban lesz. Ha ezekre a kérdésekre nem kap a gyermek megnyugtató válaszokat, akkor a fantáziája könnyen kitöltheti az információs hézagokat, garantáltan nem megnyugtató történetekkel.

Persze, ezeket a kérdéseket a szülők még maguknak sem szeretik sokszor feltenni, de fel kell készülni rá, hogy a gyermeket ne ijessze meg a habozásuk, a zavaruk. Lehet segítségül hívni mesekönyveket vagy elbábozni, mi fog történni. Ha bevonjuk a játékot, akkor a gyermek számára ismerős közegben tudunk akár a kényes témákról is természetesebb módon beszélgetni.

és gondosan időzíteni a különböző életeseményeket. Nem szerencsés a baba érkezésére közvetlenül időzíteni az ovikezdést, a külön szobába költözést, vagy egy új segítő bevonását, még akkor sem, ha ez logikus lenne. Nekünk. A gyermekben viszont könnyen az merül fel, hogy „lepasszolták”. Hogy a kicsi miatt kell most oviba járnia, külön szobában aludnia, vagy azzal az undok nénivel játszira mennie.

Ha az új szabályokat jóval a tesó megszületése előtt, nyugodt tempóban, nem kapkodva vezetjük be, vagy pár hónappal a baba megérkezése utánra időzítjük, megkönnyítjük a nagytesó és a saját helyzetünket is. Máris nem lesz annyira undok az a néni, aki nem azért jön, hogy anya a kistesóval lehessen, hanem hogy vele játsszon. Izgalmasabb lesz az ovi, ha nem azért kell menni, hogy anya a kistesóval lehessen. Könnyebb lesz a külön szoba, ha nem az az ára, hogy a kistesó beköltözhessen anya mellé.

hogy az adott új szabály, szokás bevezetése valóban indokolt-e, a gyermek tud-e majd hozzá alkalmazkodni, vagy sokkal inkább egy félelem, aggodalom szülte változtatás, amelyre ráért volna akkor, ha valóban szükség van rá. Sokszor pl. nem indokolt a külön szoba, sem a másik ágy, a nagy jól alszik tovább a saját ágyában, a szülők szobájában, miközben a kicsi is beköltözik, egy bölcsőbe vagy a szülő mellé. Aztán, majd mondjuk fél év múlva változtatnak csak, amikor a kicsi kinövi a bölcsőt vagy a nagy a kiságyát. Az is lehet, hogy elég, ha az ovis tesó pár hétig nem megy oviba, amikor megérkezik a kicsi, de utána simán folytatja a közösségbe járást. Más esetben pedig pont a megszokott menetrend segít a nagytesónak, tehát, folytatja az ovit ebben az időszakban is.

Gondolok itt arra, hogy ki hol fog aludni, ha megérkezik a kicsi, kinek az ágyát kapja meg a baba, milyen ruhákat, játékokat fog használni. Sokszor a nagytesó kinőtt cuccait vagy régi játékot kapja meg a testvér, itt érdemes a folyamatba bevonni a nagytesót is. Hiszen a saját dolgairól van szó, amit nem biztos, hogy szívesen továbbad. Akkor sem, ha logikus, meg ha már kinőtte azokat a ruhákat, nem játszik azokkal a játékokkal. Jó ötlet, ha 2 kosarat elővéve kezditek el előszedegetni a régi cuccokat, és a nagytesó döntheti el, melyeket akarja a kicsinek adni, és melyekhez ragaszkodik. Az egyik kosárba teheti a babának adott dolgokat, a másikba meg azokat, amiket meg szeretne tartani. El lehet menni együtt is vásárolni a kicsinek ezt-azt, és a nagytesó segíthet a választásban. Emellett az is jó ötlet, ha pl. az unokatesók ruháit, játékait használjátok, amihez nem fűződik érzelmi kapcsolata a nagytesónak. Ugyanez a helyzet a bútorokkal, eszközökkel (ágy, etetőszék, babakocsi, játszószőnyeg) is.

Érdemes több helyre játszósarkot kialakítani mindkét gyermeknek, illetve olyan helyeket is, ahol csak az egyik fog játszani, nem zavarva a másik tevékenységét. A nagytesó játékait is érdemes úgy rendezni, hogy a kicsi, amikor elkezd kúszni-mászni, ne tudja elérni azokat. A kicsi játékait pedig egy külön kosárba helyezni, hogy egyértelmű legyen, kié melyik játék.

amire sok esetben kevesebb figyelem jut. Pedig létfontosságú a kistesó érkezése kapcsán, hogy legyenek tervek arra, hogy kire miben számíthat a család a várandósság alatt és a szülés után időszakban. Mert ami ment az eső babával, nem biztos, hogy menni fog a másodikkal is. Ha pl. az a terv, hogy a baba kórházban fog megszületni, akkor időben fel kell készülni arra, hogy ki fog addig vigyázni a nagytesóra? Ha nem túl szoros pl. a gyerkőc kapcsolata a nagyszülővel, akire ezt a feladatot bízzuk, akkor ezt a kapcsolatot még a szülés előtt jó idővel el kell kezdeni mélyíteni, be kell vonni a nagyit vagy a papát a gyermek gondozásába, játékába, hogy meglegyen a bizalom, és ne úgy induljon a tesó érkezése, hogy a nagytesót egy szinte idegenre kell bízni közben. Ugyanez a feladat, ha apa, a barátnő vagy a bébiszitter lesz a gyermekkel arra a pár napra.

Fel kell arra is készülni, hogy mi történik majd akkor, ha megérkezik a kistesó. Ki fog segíteni a szülőknek, apa meddig lesz szabadságon, megy-e közben a gyermek oviba, vagy otthon marad, ha megy, akkor ki fogja hozni-vinni, ha nem megy, akkor ki tud vele foglalkozni otthon.

Számtalanszor látom, olvasom, hogy a várandósság kapcsán a szülők semmilyen negatív életeseményre nem számítanak, nem készülnek fel. Olvasom pl. a korababák szüleinek beszámolóit, ahol az a legszembetűnőbb, hogy úgy tűnik, egyáltalán nem számítottak koraszülésre, semmit nem tudtak erről a témáról, és nagyon gyorsan átcsaptak a fejük felett a hullámok, amikor idő előtt érkezett a baba. Pedig minden 10. terhesség koraszüléssel végződik ma Magyarországon, tehát sajnos reális esély van arra, hogy ez bekövetkezik, mindenféle előjel nélkül is. Ha pedig számos előjel is utal erre, akkor még nagyobb ez az esély. Ha pedig azt nézzük, hogy hány kismama lesz veszélyeztetett terhes, hány százalékának kell hetekig, hónapokig feküdnie, akár otthon, akár a kórházban, hetente extra vizsgálatokra járnia, sokszor 100 km-re otthonról, akkor még nagyobb lesz az arány.

főleg nem készülni rá, de felkészülésnek ez is a része. Hogy a nagytesó ne traumatizálódjon akkor, amikor anya vérezni vagy görcsölni kezd a 30. héten és mentőt kell hívni. Hogy ekkor legyen egy nyugodt, támogató felnőtt mellette, aki elmagyarázza, mi történik, és érzelmi biztonságot nyújt. Ehhez az kell, hogy van valaki, akit ilyen helyzetben azonnal át lehet hívni, és képes kezelni ezt a helyzetet. Vagy ne okozzon az hetekig tartó családi krízist, hogy anyának feküdnie kell, és senki nincs, aki el tudja látni a nagytesót. Hanem legyen rá terv, hogy ebben az esetben a már jó kapcsolatot kiépítő, ismerős bébiszitter fog beugrani naponta x órában, hogy meg van beszélve a nagyival, hogy ebben az esetben odaköltözik, vagy apa már jelezte a munkahelyén, hogy ilyen szituációban szabadságra fog menni. Mert ez a feszültség sajnos a gyermeken fog lecsapódni, és rá jut majd a legkevesebb figyelem, pont egy kritikus élethelyzetben. Ez a hatás sokszor a gyermekben bűntudatot kelt, azt fogja gondolni, miatta van a nehézség, az ő oviba vitele vagy felügyelete okozza a problémát, ő tehet róla, hogy anya-apa feszült.

És jó, ha minderről a gyermek is tud, mert elmesélték neki, mire számíthat. Persze, nem kell a véres részleteket is ecsetelni, egyszerűen annyi is elég, hogyha anyának be kell majd mennie a kórházba, akkor vele ez és ez fog történni, ki fog vigyázni rá, menni fog-e bölcsibe, vagy ha anyának otthon többet kell pihennie, akkor majd xy is játszani fog vele vagy fogja altatni.

A nagytesók változatos módon szoktak viszonyulni a kistesóhoz, és minden érzésüket érdemes jogosnak és elfogadásra méltónk tartani. A legtöbb gyermek ambivalens érzéseket fog táplálni a baba felé. Egyrészt, érzi azt az elvárást, látja a többi családtagot, hogy a kicsit szeretni „kell”, másrészt viszont félti az eddigi pozícióját a családban, bizonytalan a változások miatt, féltékeny lehet a babára, illetve mellőzöttnek érezheti magát, haragudhat akár a kicsire, akár a szülőkre, hogy jött egy újabb trónörökös.

Ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a kettős érzelemvilágot, a klasszikus hasonlat az új feleség érkezése a családba.

hogy holnaptól az új felesége, Jucika is bekötözik hozzátok. És te fogadd szeretettel őt. Jucika persze bombanő, mindenki ajnározza, a vendégeitek csak vele foglalkoznak, ő kapja az ajándékokat. Mostantól a férjed vele alszik, te meg kiköltözöl a vendégszobába. Az estéket vele tölti, te aludj egyedül. Egész nap kiszolgálja, te meg majd eszel, amit találsz. A ruháidat használni fogja, neked azok már úgyis kicsik, kihíztad azokat. Meked megértőnek kell lenned, szeretned kell az új feleséget és alkalmazkodni mindenféle érzelmi kitörés, duzzogás, rossz szó nélkül az új helyzethez…

Ha belegondolsz ebbe a szituációba, milyen érzések kerítenek hatalomba? Tényleg szeretni fogod Jucikát? Vagy legszívesebben kidobnád az ablakon? Boldog leszel, mert a férjed boldog? Vagy dühös, zavarodott, csalódott, kétségbeesett vagy, mert ilyen helyzetbe hozott? Úgy érzed, már nem vagy elég neki, már nem szeret úgy, már osztoznod kell rajta? Megingott a helyed a családban? És még azt várják, hogy jó pofit vágj hozzá, netalántán még ki is szolgáld őnagyságát?

Ugye, mekkora indulatokat szül benned csupán ez az elképzelt szituáció? Úgy, hogy te egy kompetens, fejlett érzelemszabályozással rendelkező, racionális döntéseket hozó felnőtt vagy. Vajon mit érezhet egy hasonló szituációban egy 2-3 éves kisgyermek? Akinek sokkal kisebb a megküzdési repertoárja, nincs elég tapasztalata, nem tud racionálisan dönteni, mérlegelni és könnyen elöntik az érzései, így impulzívan cselekszik?

és az is, hogy ezt bizony a tudomásodra is hozza, akkor is az, ha nagyon sok időt-energiát-figyelmet szántatok a felkészülésre és akkor is, ha ez bántó érzéseket kelt.

Annak elismerése és elfogadása, hogy a gyermek érzései validak és jogosak, nagyban megkönnyíti a gyermek alkalmazkodását.

Ha azt mondjuk neki, hogy „látom, nagyon dühös vagy a kistesóra, mert zavar, hogy hangosan sír” – a gyermek érzéseit máris visszaigazoltuk.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy az érzelmek kiváltotta viselkedést is validáljuk. Tehát, ha pl. a gyermek bántja a kistesót, megüti, ráncigálja, akkor határt kell szabni, megakadályozni ezt a viselkedést, mind szóban, mind tettben kifejezve, hogy a bántás nem megengedett. Emellett pedig érdemes alternatív feszültséglevelezési módokat kínálni a gyermeknek, az érzései elismerése után:

„Látom, nagyon dühös vagy, mert sokáig szoptattam a testvéred (itt fontos, hogy nem a tesó szopizott sokáig, hanem az anya szoptatta sokáig – tehát anya az, aki erről tehet), gyere, rajzold le, mennyire vagy dühös/gyere, csapj bele a tenyerembe, olyan erősen, amilyen dühös vagy/nyomd össze ezt a labdát, mekkora ez a düh benned, stb. „

a nagytesó remekül fogadja a kicsit, aztán pár hét, 1-2 hónap múlva robban a helyzet. Addigra ugyanis a gyermekben csak gyűlik a feszültség, a sok apró sérelem, amit egy ideig benn tud tartani, de aztán kiborul, és átcsap a másik végletbe, már olyan apróságokon is kiakad, amik előtte nem zavarták. Emellett, sokszor csak ekkor tudatosul a gyermeknek, hogy a kistesó jelenléte nem egy átmeneti helyzet, hanem örökké itt marad. Nem fogják a szülők visszavinni a kórházba, és 2 hónap alatt sem nő fel úgy a baba, hogy lehessen vele játszani vagy nem kelljen folyton vele foglalkozni. Máskor az ambivalens érzések és az ezzel kapcsolatos megváltozott viselkedés rögtön megjelenik a baba érkezésekor, vagy már előtte egy kicsivel, és több hónapig tart, amíg a nagy elfogadja a helyzetet, alkalmazkodni tud, megbékél az új szituációval. Persze, ha újabb fejlődési mérföldkövekhez ér a kicsi, vagy újabb változások következnek be a család életében, pl. a baba elkezd mászni, folyton a nagyon lóg, vagy indul az ovi, akkor újabb nehezebb időszak következhet be a nagy életében, az új kihívás miatt.

A nagytesó változatos viselkedésformákat mutathat, felerősödhet a szeparációs szorongása, vagy gyakrabban „bekapcsolhat” a kötődési viselkedése. Lehet „anyásabb” vagy pont, hogy elutasító anyával. Fokozódhatnak a dührohamok, a sírások, a nyafogás. Többször nem hallgathat a gyermek a szüleire, vagy csinálhat figyelemfelhívó dolgokat. Gyakori az átmeneti regressziós viselkedés, amikor a gyermek mintha visszafejlődne: újra bepisil, cumit kér, pépeset szeretne enni, cicit akar, cipelteti magát vagy nem akar önállóan megtenni dolgokat.

A speciális játékidő, ahol a gyermek irányíthat, és csak rá figyel a szülő, szintén hatékony feszültségoldó, kapcsolatot megerősítő tevékenység, érdemes rendszeresen alkalmazni.

Az érzelmi kiborulások válaszkész kezeléséről ez a kurzus szól.

–amiben csak lehet. Tehát, a régi szokások, a napirend, a kiváltságok minél inkább maradjanak meg számára, mint biztos kapaszkodók és a szülők szeretetének bizonyítékai. Ha a gyermek számára a nap csúcspontja az esti mese, összebújva anyával, akkor ezt lehetőleg ne vegyük el tőle. Addig legyen a kicsi, ha lehet, apával. Vagy tervezzük úgy a napirendet, hogy a baba lehetőleg aludjon ezalatt. Ha az oviból hazamenet mindig megálltok a játszin és ez fontos a nagytesónak, akkor ezt folytassátok – addig a kicsi aludhat a babakocsiban, vagy sétálhat vele egy családtag. Ha pedig nem tartható az eredeti forgatókönyv, akkor érdemes alternatív módon megvalósítani. Nem este van a könyvolvasós szeánsz, hanem más időpontban. Nem az ovi után van a játszótér, hanem előtte. Ezt a változtatást sokkal könnyebben elfogadja majd a nagytesó, mintha megszüntetnék azt a szokást.

Emellett fontos, hogy ne a kicsire fogjuk, ha valami nem teljesíthető: A féltékenységet csak fokozza, ha a gyermek folyton azt hallja: „A tesód miatt nem lehet….” Vállaljuk inkább a felelősséget és mondjuk azt: „Azért nem megyünk most a játszira, mert más dolgom van/Majd azután megyünk a játszira, hogy kicseréltem a tesó pelusát…. És a következő mondat már lehet is az, hogy „szeretnél nekem segíteni benne”?

kapcsán – a kérdésben nem véletlenül az hangzott el, hogy a nagytesó anyának segít, nem a kicsinek. Ugyanis a kicsi ellátása anya/apa/a felnőttek dolga. A nagytesónak nem kell ebben részt vennie, ha nem akar, és nem lehet ezt a feladatot rásózni. Tehát, a peluscserében a nagytesó anyának segít azzal, hogy hozza a tiszta pelust vagy tartja a krém dobozát. Ha akar. Ha nem, akkor addig játszhat vagy nézheti, hogy anya mit csinál. A gyermek bevonása anya/apa feladataiba egyrészt egy remek kapcsolódási lehetőség, egy új játék, másrészt, a bevonódás közvetve segíti a baba megismerését is, vele is történik kapcsolódás, miközben a szülő és a nagytesó együtt pelust cserélnek vagy fürdetik a kicsit. A nagy látja, hogy anya rámosolyog a babára, a kicsi visszamosolyog, a nagy is szeretné, ha rá is mosolyogna, ő is nyújtja a játékot felé, hogy hátha elveszi tőle is, stb.

Ha azt mondjuk a nagynak, hogy a kicsi milyen ügyesen tud várni, a nagy máris leszűri, hogy bezzeg ő milyen türelmetlen. Ha azt mondjuk, hogy ő már nagy, neki várnia kell, oda kell adnia a játékát, szót kell fogadnia, akkor az fog eszébe jutni, hogy bezzeg a kicsi lehet kicsi, neki nem kell semmit odaadnia, nem kell jól viselkednie. Mindez fokozza a viszályt, és szítja az indulatokat. Érdemes figyelni rá, hogy ne a másikhoz képest dicsérjük a gyermekeket, hanem magukhoz viszonyítva. És ne a másik előtt dicsérjük az egyiket, hanem négyszemközt:

Amit én is csinálok most, hiszen nagynak meg kicsinek hívom a tesókat. De egy adott családban ezt érdemes elkerülni, hogy különböző címkéket aggatunk a csemetékre, a „nagy”, a „kicsi”, az „ügyes”, az „ügyetlen”, a „bátor”, a „félénk”, a „jó”, a „rossz” jelzők ugyanis egyrészt önbeteljesülő jóslatokká válnak, és a gyermekek a viselkedésükkel igyekeznek megfelelni ezeknek a tudat alatti szülői elvárásoknak. Ami jó tulajdonságok esetén akár előny is lehetne, ha nem aggatna túl sok terhet a gyermekre.

Egy 2-4 éves kisgyermek ugyanis nem nagy. Egyetlen gyerkőc sem lehet mindig jó, ügyes, szófogadó, szép, mert néha nem viselkedik jól, ügyetlen, nem fogad szót, és maszatos vagy kócos. És egy jónak címkézett gyermek, ha épp nem annyira jól viselkedik, bizony könnyen csalódhat saját magában. Hiszen neki mindig jónak kell lennie, ami természeten nem teljesíthető, még Teréz anya esetében sem. Ráadásul, ha nem jó épp, akkor nem is fogják annyira szeretni a szülei, nem?

A negatív címkék pedig könnyen determinálhatják a gyermek viselkedését, „ha anya úgyis rossznak tart, akkor nyugodtan viselkedhetek rosszul, ha szerinte lusta vagyok, akkor ma sem mozdulok meg a kedvéért,” stb.

Emellett a címkék szintén szembeállítják a testvéreket. A nagy is szeretne néha kicsi lenni, szeretne újra anyával aludni, szeretné, ha etetnék vagy babusgatnák, mint a kicsit. Az ügyes gyermek irigykedhet az ügyetlenre, mert neki nem kell semmi olyat csinálnia, ami nehéz, az ügyelten gyermek pedig utálhatja az ügyest, mert őt dicséri agyon mindenki.

Szóval, ne egymáshoz mérjük, és ne aggassunk teljesíthetetlen vagy determináló jelzőket a gyermekekre, mert ez sem a saját fejlődésüket, sem az egymással való kapcsolatukat nem segíti.

a kistesó érkezésére való felkészülés szerteágazó feladatokat takar, a szülők, a nagytesó és a környezet felkészítését is jelenti, a nagytesó viselkedése érthető módon megváltozik a szituáció kapcsán és nagyon fontos, hogy ehhez a kihíváshoz kellő segítséget, válaszkész szülői reakciókat biztosítsunk számára.